Balatonfüreden, a megújult reformkori városrészben, a 71-es balatoni főút és a Zákonyi Ferenc sétány kereszteződésénél található a település egyik legrégebbi, legpatinásabb étterme. A Halászkert az 1940-es években már nagy népszerűségnek örvendett a halételeket kedvelők körében. Ekkoriban még viszonylag kis kerthelyiség és nádtetős épület várta a betérő vendégeket, ám az épület 1961-ben teljesen leégett.

A nemzetközi hírű, Kossuth- és Ybl-díjas építész, Makovecz Imre tervei alapján 1963-ban újjáépült az étterem, amely azóta is romantikus vacsorázó hely Füreden.

Éttermünk halválasztékára  különösen büszkék vagyunk, számos más, különleges  ételeink közül  ezek a legkeresettebbek. Ízeikben és tálalásukban őrzik, felidézik a tóparti táj jellegzetes hangulatát. A balatoni halászlé harcsafilével, a harcsapörkölt túrós csuszával és a harcsamáj vaslapon sütve hagymás tört burgonyával kiemelkedik a sokszínű választékból. 

Vacsora után kellemes ellazulást, szórakozást nyújt a Sunset éjszakai bárunk, amely a szezonban, májustól szeptemberig,  hajnali négy óráig tart nyitva.

Reméljük, hogy a fenti sorokat olvasva hamarosan Önt és családtagjait, barátait is a vendégeink között üdvözölhetjük!

(Amennyiben az étteremben fotót készítettek,
kérjük, tegyék fel honlapunkra.)

Éttermünk átalakítás miatt zárva.

2012.01.02-tól

Nyitás Február 09.

Köszönjük megértésüket.




Étterem

, Étterem

Étterem
, Étterem

Étterem
, Étterem

Étterem

Konyha

, Konyha

Konyha
, Konyha

Konyha
, Konyha

Konyha
, Konyha

Konyha
, Konyha

Konyha

Vendégeink képei

Fotó: Zsu, Vendégeink képei
Fotó: Zsu
Vendégeink képei
Fotó: Félix, Vendégeink képei
Fotó: Félix
Vendégeink képei
Fotó:  Iván, Vendégeink képei
Fotó: Iván
Vendégeink képei
Fotó: Csutor István, Vendégeink képei
Fotó: Csutor István
Vendégeink képei
, Vendégeink képei

Vendégeink képei
, Vendégeink képei

Vendégeink képei
, Vendégeink képei

Vendégeink képei
Fotó: Ratkó Sándor, Vendégeink képei
Fotó: Ratkó Sándor
Vendégeink képei
Fotó:  Brigi, Vendégeink képei
Fotó: Brigi
Vendégeink képei
Fotó:  Zsuzsa, Vendégeink képei
Fotó: Zsuzsa
Vendégeink képei
Fotó:  Mónika, Vendégeink képei
Fotó: Mónika
Vendégeink képei
Fotó:  Mónika, Vendégeink képei
Fotó: Mónika
Vendégeink képei
Fotó:  Mónika, Vendégeink képei
Fotó: Mónika
Vendégeink képei
Fotó:  Silvi, Vendégeink képei
Fotó: Silvi
Vendégeink képei
Fotó:  Silvi, Vendégeink képei
Fotó: Silvi
Vendégeink képei
Fotó: M. Agnes, Vendégeink képei
Fotó: M. Agnes
Vendégeink képei
Fotó: Felde Csoma, Vendégeink képei
Fotó: Felde Csoma
Vendégeink képei